Hunok

A hunok Belső-Ázsia

(Kína, Mongólia) sztyeppéiről származó nomád nép tagjai voltak. Számos történész a hunok elődeinek a hsziungnukat tartja (ázsiai hunok). Vagy a közép-ázsiai heftalitáktól (fehér hunok) származtatják. E népeknek bizonyíthatóan közük volt egymáshoz (megegyező népnév), de az azonosságuk, illetve a rokonságuk mértéke vitatott.

A hunok eredete pontosan nem ismert, de feltételezések szerint a hsziungnuk leszármazottai lehettek, akik fél évezreden át uralták Belső-Ázsia keleti területeit. A hsziungnuk birodalma az i. e. 3. századtól a 2. századig állt fenn. Állandóan hadban álltak a kínai seregekkel, ami a kínai nagy fal

felépítéséhez is vezetett. A Han-dinasztia uralkodója végül legyőzte a hsziungnukat. és ekkor két részre bomlott a hsziungnu törzsszövetség. A nyugati águkból származhattak a hunok, egyes vélemények szerint az avarok és a magyarok.

A hunok eredete

A hun, mint egy nép név, elsőként egy 311-es nomád támadásról szóló szogd nyelvű krónikából ismeretes. A 350-es években Közép-Ázsia (korabeli nevén Tokharisztán) területét egy hódító nomád nép vette birtokába. Uralkodói a Baktriában

(Észak-Afganisztánban található történelmi régió) veretett görög nyelvű pénzérméiken magukat oino néven nevezték, amiből egy hjóno névalak rekonstruálható. Ugyanekkor a kínai források is a hsziungnuk közép-ázsiai megjelenséről és Szogdia

(volt ókori civilizáció a mai Üzbegisztán területén) elleni támadásáról értesítenek. A hiungnu, hun, hjóno nevek kétségkívül egy tőről fakadnak, és feltételezhetően azonos népet jelölnek, amint azt a kínai és szogd írásos források tartalmi egybevetése bizonyítja.

Történetük

Amennyiben tehát a hjóno nevű nép azonos volt a hunokkal, akkor a hunok első ismert szállásterülete a közép-ázsiai Tokharisztán volt, ahová a kínai támadások elől vándorolhattak, és ahol jelentős törzsszövetséget alkottak. A korábban itt fennálló alán királyságot megdöntötték.

 királyságot megdöntötték. Az alánok egy része a Volgán túlra, a Kaukázus északi részéhez vándorolt előlük, a helyben maradtak pedig feltehetőleg összeolvadtak velük.
A másik nagyobb szállásterületük ezzel nagyjából egyidőben a Volga vidékén alakult ki, ahová az északi törzsek jutottak el. 375-ben, Balambér (Valamibir, hun uralkodó) vezetésével átlépték a Volgát, és az egész kelet-európai sztyeppeövezetet uralmuk alá hajtva erős birodalmat hoztak létre. Többek között az itt élő alánokat és gótokat (germán törzsek) is leigázták. Innen az Al-Duna és a Balkán felé folytatták hódításaikat. A terület megismerése céljából több sikeres hadjáratot vezettek. Még a Keletrómai Birodalom

ellen is indítottak hadjáratokat, bár ezek kezdetben csak felderítő portyázások voltak.

Kárpát-medencei hun birodalom

Az 5. század elején indultak meg és hatoltak be a Kárpát-medencébe,

ahol meg is telepedtek. Attila,

a legnagyobb és legismertebb hun király fényes Kárpát-medencei udvaráról egykorú beszámoló is fennmaradt a bizánci követtől, Priszkosz rétortól.
A hunok Ruga, Bleda (Buda) és Attila vezetésével kezdetben a Nyugatrómai Birodalom szövetségesei voltak, hadsereggel támogatva azt a Keletrómai Birodalommal szemben. A két birodalom között a keletrómaiak elleni két nagy hadjárat eredményeként egyensúly alakult ki. Ezt követően Attila király a nyugatrómaiak ellen fordult. 451-ben, a catalaunumi csata eldöntetlenül végződött.
452-ben Attila betört Itáliába és Róma felé vonult. III. Valentinianus császár Ravenna erős falai mögé menekült. A pápa tanácsadói is a menekülést javasolták Leó pápának. Ő azonban a legenda szerint egy különösen finoman megmunkált arany karperecet emelt fel az asztalról, és a következőt mondta: „Ez a hunok munkája. Egy nép, amelyik ilyen műalkotásokra képes, hajlandó lesz az Élet igéjének befogadására is.” Misszionárius munkát hirdetett a hunok között. Kíséretével Mantovánál (olaszországi város) találkozott Attilával és sikerült elérnie, hogy a hunok megkíméljék Rómát, és békét kössenek a birodalommal. (Igaz ebben szerepet játszott az is, hogy a hunok táborában járvány tört ki.)
453-ban, Attila egy lakoma során hirtelen meghalt. Ez után fiainak az örökségért folyó viszálykodása meggyengítette a birodalmat. A küzdelemből Ellák került ki győztesen, de már nem bírta hatalmát megszilárdítani. Sorra támadtak ellene a legyőzött és megadóztatott népek, ami a hunok kivonulásával zárult. Ismét korábbi szállásterületükön, a mai ukrán és délorosz sztyeppéken telepedtek le, ahol később összeolvadtak más népekkel. Attila halála és utódainak visszavonulása a végét jelentette a hunok államszervező hódításainak Európában. A VII. század első felében még a mai Ukrajna déli területein alkottak összefüggő törzseket, ezután végleg eltűntek.

Fehér hunok

Toharisztánban 456-ban a Heftal-dinasztia került hatalomra, amiről Toharisztán lakóit heftalitáknak nevezték. A heftalitákat a szanszkrit források húna néven emlegették, amikor betörtek Indiába, és ott újabb birodalmat alapítottak („fehér hunok”).
A közép-ázsiai heftaliták uralmát a türkök támadása döntötte meg. Amikor I. Justinianus bizánci császár (527-565) egy türk követséget fogadott 531-ben, ez a párbeszéd zajlott közte és a követek között:

„Vajon a heftaliták városban laknak avagy falvakban?” Így feleltek a követek: „Uram, ez a nép városokban lakik.” „Tehát”, szólt közbe a császár, „ti nyilván valamennyi városukat elfoglaltátok?” „Úgy van”, felelték a követek.

Attila birodalmából kivált kisebb birodalmak

Attila halálával megszűnt a hunok közti összetartó erő, birodalmuk kisebb törzsszövetségi keretekre oszlott, amelyek vezetői Attila fiai leszármazottjai közül kerültek ki. Irnek hunjai visszavonultak a meotiszi őshazába. Scythia Minorban maradt hunok másik részét Dengizik vezette, akit ugyan megöltek egy csatában, de valószínűleg leszármazottjai folytatták az uralkodást. Később a források néhol beszámolnak egy-egy hun uralkodóról, mint például a Morava folyó mellett élő Mundóról, aki az osztrogót Theoderikkel harcolt a gepidák ellen. 682-ben egy Izrael nevű keresztény misszionárius püspök a Kaukázusban és Dagesztánban

élő hunokról számol be. Izrael püspök leírja, hogy „keresztény templomok épültek a hunok országában”, beszámol a hunok Derbendtől északra fekvő fővárosáról, „a fénypompás Varachanról”, amelynek utcái, terei vannak, ahol „ügyes ácsok” dolgoznak, akik egy állatmotívumokkal díszített hatalmas keresztet is állítottak, ötvöseik pedig arany- és ezüstszobrokat készítenek.

A hunok beolvadása más népekbe

Míg a heftalita hunok Közép-Ázsia déli részén és Indiában uralkodtak, a részben valószínűleg ugyancsak heftalita eredetű avarok ismét a Kárpát-medencében szerveztek államot.
A Fekete-tenger északi vidékén volt a Kárpát-medencéből visszavonuló hunok utolsó állama. Ezen a területen alakult ki az onogur törzsszövetség. Az onogur uralkodók Attilától és utódaitól származtak, és feltehetően az onogur törzsek kialakításában is részt vettek a hunok. Az onogur törzsszövetségbe tartoztak a magyarok, a bolgártörökök és a mai csuvasok ősei is. Az ősmagyarok műveltsége mindig szoros rokonságban volt a sztyeppén élő rokon népekével. Középkori krónikáink is sokat említik a hunokkal való szoros kapcsolatunkat.
A Kaukázus és a Kaszpi-tenger közötti területen jutottak hatalomra a kazárok is, akik mintegy három évszázadon át tartották fönn államukat. A kazárok részben ugyancsak rendelkezhettek hun eredettel.

A hunok régészeti hagyatéka

A hunok tárgyi emlékei nagy hasonlóságot mutatnak a korábbi szkíta és hsziungnu leletekkel. A sztyeppei szkíta-hsziungnu-hun művészet hagyatéka a Kínai nagy faltól a Kárpát-medencéig mindenütt föllelhető.

A hun korszak talán legismertebb tárgyai a két vagy négy darabban öntött, majd összeforrasztott bronzüstök.

Ugyanilyen bronzüstök a belső-ázsiai (Ordosz-vidéki) hsziungnu lelőhelyekről is nagy számban kerültek elő. Elterjedésük jól tükrözi a hsziungnuk és hunok uralmának kiterjedését. Magyarországon Törtelről és Hőgyészről ismerünk ép példányokat.

A hun előkelők temetkezéseire jellemző volt a sírtól külön elrejtett halotti áldozat; ilyen a Pécs-Üszögpusztán előkerült leletegyüttes (kard aranylemezes tokborítása és rekeszdíszes függőgombja, reflexíj

aranyborítása, aranyozott pálcarudas vasszablya,

nyeregkápa aranyborítása, arany kantárdíszek), a Szeged-nagyszéksósi fejedelmi kincs (arany nyakperec, aranycsatok, nyereg- és kardhüvelydíszek, lószerszámveretek, rekeszdíszes arany szíjvégek, faedények aranypántjai és egy perzsa borostyánkehely). Ugyancsak egy hun előkelő sírjához kapcsolódó áldozati együttes került elő Bátaszéken. Csornán találták meg az eddig egyetlen hiteles hun aranydiadémot egy női csontváz koponyáján. E rekeszdíszes aranydiadémok a sztyeppei viselet jellegzetes tartozékai voltak. A hun kor másik jellegzetes viseleti tárgya a nagy szárnyú rovart utánzó úgynevezett cikádafibula.

A hun nyelv

Az európai hun nyelvről alig vannak nyelvemlékek, ezért nyelvi hovatartozásukat csak találgathatjuk. A tudomány mai álláspontja szerint az európai hunok részben azonosak az ázsiai hsziungnukkal, akiknek egy része nyugat felé haladva nevét megőrizte, de sok más etnikumú népet magába olvaszthatott. A hunok Európában akkor jelentek meg, amikor az eurázsiai sztyeppén az indoeurópai népek (szkíták, szarmaták, szakák, dahák, stb.) dominanciáját kezdték megtörni a török népek, de az első török nyelvű birodalom, a türköké, csak a hunok utáni évszázadban alakult ki. A sztyeppén könnyű nevet, vagy nyelvet váltani, nagy óvatossággal kell a nyelvészeti kérdéseket megközelíteni. Gondoljunk például az onogur-bolgárokra, akiket ma szláv bolgárokként ismerünk